Nem csak a turizmust, a biztonságot is szolgálja a most átadott fejlesztés
Játékos vetélkedők, ügyességi pálya, kerékpárgravírozás, de még arcfestés is fogadta a résztvevőket szombat délelőtt a városi sportpályán, ahol ünnepélyes keretek közt adták át a nemrég elkészült körforgalmat és a hozzá kapcsolódó kerékpárutat. Az eseményen szó esett a tervezés alatt álló, régión átívelő kerékpárútról és a városrészt élhetőbbé tevő, máriagyűdi forgalom lassításáról is.
Nagy Csaba a megyei önkormányzat hivatalával közösen írt pályázatra mutatva megjegyezte, Siklósnak az elmúlt másfél-két évben az volt a feladata, hogy a pandémiás helyzet közepette a kerékpárutat és körforgalmat magába foglaló projekthez – mellyel a város egyik legforgalmasabb csomópontjában az autósok és a kerékpárosok is biztonságosabban közlekedhetnek – biztosítsa a szükséges forrásokat.
Az országgyűlési képviselő szólt arról is, hogy gőzerővel folyik az a munka, mellyel Siklós városát a kerékpáros turizmus szempontjából egy kiemelt tényezővé tenni, ugyanis befejezéséhez közeledik a Pécsről Máriagyűdre vezető kerékpárút tervezése.
A mostani beruházás alapvető célja az volt, hogy a Harkány és Siklós közötti infrastruktúra kiegészüljön a hegyre vezető, Villány irányába tartó kerékpárutat összekötő szakasszal – ismertette Riegl Gábor. Mint összefoglalta, a fejlesztés nem csak a turizmust, hanem a közlekedés biztonságának javítását is szolgálja.
Siklós polgármestere emlékeztetett, a projektet még az előző képviselő-testület indította útjára 2016-ban. A közel 140 millió forintos beruházás az önkormányzat által biztosított 50 milliós önerővel valósult meg.
Riegl Gábor a közlekedés témakörét érintve ismertette, a folyamatban lévő tervezési munkák 2-3 év alatt fognak annyira beérni, hogy látszanak majd az eredmények. Ezek között egy járdaszigetre utalva említette, hogy a későbbiekben Pécs irányából lassítani tervezik a Máriagyűdre tartó forgalmat.
Az eseményen megjelent több mint félszáz résztvevő végül egy próbakörrel avatta fel az új kerékpárút-szakaszt, melynek nyomvonala egyébként a város zöldítési programját is hirdeti a nemrég kiültetett kétszáz facsemetével.













