Hónap végéig kell befizetni a leggyűlöltebb és legfeleslegesebb adót
Március utolsó napja az iparkamarai hozzájárulás befizetésének határideje. A kötelezettséget elnevezésétől függetlenül adóként kell értelmezni: kötelező befizetni, különben úgy is hajtják be.
Annyi, hogy cserébe semmit sem kap a befizető. Törvény ugyan előír néhány általános kötelezettséget a kamara felé, de érdemben semmit sem nyújt a leginkább csak fényűzéséről, luxusrendezvényeiről és rendszeresen osztogatott díjairól ismert testület.
Március 31-ig minden vállalkozásnak – legyen szó cégről vagy egyéni vállalkozóról – be kell fizetnie az éves, 5.000 forintos kamarai hozzájárulást. A kötelezettség mindenkit érint, aki az adott évben akár csak egy napig is vállalkozóként dolgozott.
A hozzájárulást a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara részére kell teljesíteni, ugyanakkor a vállalkozók nem érzik, hogy valódi ellenszolgáltatást kapnának érte.
A jogszabály azonban konkrét szolgáltatásokat is előír a kamara számára, aminek három fő alapszolgáltatást kell biztosítani: gazdasági, pénzügyi és adózási tanácsadást, üzleti partnerkeresést és pályázatfigyelést. Emellett a kamara vezeti a vállalkozások nyilvántartását is, ami lássuk be egyelőre semmire sem jó. Az viszont sokak figyelmét elkerüli, hogy a vállalkozók a befizetéssel valójában nem is válnak kamarai taggá, csupán egy teljesen haszontalan nyilvántartásba kerülnek be.
A gyakorlatban a “biztosított” szolgáltatások nem automatikusan érkeznek, a vállalkozókat letudják azzal, hogy maguknak kell felkeresniük honlapokat vagy figyelniük hírleveleket – már ha vannak egyáltalán.
A befizetés elmulasztása ugyanakkor nem opció, a kamarai hozzájárulás köztartozásnak minősül, csak épp nem adó a neve. Ha valaki nem fizet, először felszólítást kap, majd az ügy a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz kerül, ahol már pótlékokkal és végrehajtási költségekkel növekedik a tartozás.
Bár évről évre visszatérő vita övezi a kamarai hozzájárulást, egyelőre nincs jele annak, hogy a rendszer érdemben változna. Nemsokára a testülethez kerül a vállalkozók ügyintézése, ami tovább emelheti a kényszerű befizetéseket.