Lendületet vett az ügyészség építkezése is


Helyi hírek - 2020. október 5.
szerző: SH

ugyeszsegepitkezes

Számos helyszínen zajlanak felújítási, fejlesztési munkálatok Siklóson, melyeket az elmúlt héten jártuk végig választ keresve a leggyakoribb kérdésekre: hol tartanak, mikor fejeződnek be?

A belvárosban, egészen pontosan az önkormányzattal szemben hatalmas lyuk tátong az egykori húsbolt helyén: a telekre egy ügyészségi épületet fognak felhúzni.

A Kossuth tér 9. szám alatti, három részből álló ingatlan bérlője 2008 végén adta vissza az épület két helyiségét, a harmadik, 1995-ben értékesített részét pedig az önkormányzat a vevő tartozása miatt vette korábban vissza. A volt húsbolt épületét már többen is meg akarták vásárolni, kálváriája pedig egy sikertelen liciteljárást is felsorol, mígnem 2016 tavaszán a Legfőbb Ügyészség Gazdasági Főigazgatósága érdeklődött a két 83 és a 36 négyzetméteres épület után.  

Végül a Siklósi Hírek hasábjain jelentették be, hogy az adásvételi szerződés megkötését követően elkészültek a leendő ügyészségi épület engedélyes tervei, és hamarosan kezdődik az építkezés. 2018 őszén az épület visszabontása mellett döntött az új tulajdonos. Az utcai homlokzat egy ideig még a helyén maradt, mígnem idén az is eltűnt, és megkezdődtek a munkálatok.

Jelenleg az alapozási munkálatoknál tartanak, A járási ügyészség irodaházát jövő nyáron adhatják át.