Siklós Város Gazdaságáért Díjat kapott Bernáth László


Életmód - 2022. április 2.
szerző: SH

bernath-siklos-dij

A vár lovagtermében tartott ünnepség alkalmával kiosztották a városi kitüntetéseket. Siklós Város Képviselő-testülete ifj. Bernáth Lászlónak Siklós Város Gazdaságáért Díjat adományozott.

Bernáth László 1980. május 16-án született Siklóson, gyerekkorát is e városban töltötte, iskoláit is itt végezte. Középiskolai éveit követően, a PTE-Pollack építőmérnöki szakán tanult, ahol 2002-ben sikeresen diplomázott. Lokálpatriótaként mindig szívügye volt Siklós, ezért tanulmányait követően beállt édesapja mellé a családi vállalkozásba. Mindig is részt vett a vállalkozás irányításában, későbbiekben átvette a teljes körű irányítását is.

Cégük, a mély-és vízépítési tevékenységeket folytató MÉLY-VÍZ Bt. 1991-ben kezdte meg működését, két évvel később Kft-vé alakult. A cég később a magasépítés terén is működött. 2004-ben létrejött a Bern Építő Kft, hogy megfelelve a piaci igényeknek ingatlanfejlesztési és generál kivitelezési munkákat végezzen. Ide tartoznak a saját beruházásban elvégzendő ingatlanfejlesztéseket, a pályázatokon meghirdetett állami, önkormányzati és magánbefektetések generál kivitelezések is.

Számos sikeres Siklósi projekt kivitelezőjeként járult hozzá a város fejlődéséhez, szépüléséhez, így nevükhöz köthető a fürdő és a Hotel Castello Thermálszálloda építése, a postahivatal rekonstrukciója, a belvárosi körforgalom kialakítása, a szennyvízhálózat bővítése, rekonstrukciója, a Siklós FC meglévő lelátójának bontási munkái és új öltöző, lelátó építési kivitelezési munkái, út és járdafelújítások 2017-ben és 19-ben, az Ady Endre utca burkolatának felújítási munkálatai, járda és parkolóhelyek, valamint felszíni csapadékvíz elvezetés helyreállításának kivitelezése, illetve a Perényi köz és a Hajdu Imre utca felújítása is.

Egyik vállalkozása jelenleg is kivitelezési munkát folytat Siklóson, a Váralja Szegregátum Rehabilitációján dolgoznak. Fontosnak tartja a munkahelyteremtést és megőrzést, vállalkozásainak alkalmazottai döntő többsége helybéli. Mindig figyelemmel kíséri a város életét, segítséget és támogatást nyújt a szükséges időkben.