Siklós volt a fórum házigazdája


Régió - 2025. április 29.
szerző: SH

forumsik

A siklósi önkormányzat tárgyalóterme adott otthont a Járási Fejlesztési Fórum ülésének. A hétfői összejövetelen a Versenyképes Járások Programmal kapcsolatban születtek meg azok a javaslatok, melyek közül hamarosan támogatást nyerhet a minisztérium által is jóváhagyott terv.

A területfejlesztési alaphoz kapcsolódó, szolidaritási hozzájárulási adóra épülő programot a kormány hirdette meg – részletezte Junácski András. A Baranya Vármegyei Önkormányzat alelnöke lapunknak elmondta, hogy az alulról építkező rendszerben legalább három önkormányzat konzorciuma, vagy meglévő társulás vehet részt projektötletével.

A járásonként megtartott fórum feladata, hogy a beérkező javaslatokat átnézze, és eldöntse, melyek kerüljenek az illetékes miniszter elé. Minden járásnak 250 millió forintos fejlesztési forráslehetősége van, arról pedig, hogy melyiket támogatják majd, a miniszter fog dönteni.

A térségben elhangzó valamennyi projektjavaslat illeszthető volt a kiírás céljához, szellemiségéhez értékelte az alelnök. A helyi és térségi szinten hozott fejlesztések között Harkányban például térségi zöldhulladék kezelő egység létrehozása szerepelt, Siklós közlekedési fejlesztésekben gondolkodik, Villányban pedig az ivóvízrendszer fejlesztésével kapcsolatos fejlesztési tervet mutattak be.

A fórum elé kerülő fejlesztési javaslatok összegyűjtésével, feldolgozásával és a fórum összehívásával a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium a Baranya Vármegyei Kormányhivatalt bízta meg, míg a megyei önkormányzat az előterjesztésekkel és az előkészítésekkel kapcsolatban végezte el a feladatát.

Mint Junácski András megjegyezte, a térségi összefogás és gondolkodás is példaértékű, ami az egybehangzó szavazásban testesült meg. A kiválasztott projektekre vonatkozó egyedi döntés május 9. után születik meg, várakozásaik szerint a nyár derekán kötik meg a támogatási szerződéseket.