0146. szeptember 19, hétfő

Szakképzésben is igényelhető, újfajta diákhitel érkezik


Gazdaság - 2020. augusztus 10.
szerző: SH

bankkartyak-penztarca

Jövő áprilistól a szakképzésben és a felnőttképzésben is igényelhető diákhitel – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Az intézkedés célja a szakképzés versenyképessé tétele, illetve a felnőttképzésekben résztvevők számának növelése. Az új képzési hiteleket a felsőoktatási diákhitelekhez hasonlóan hitelbírálat és biztosíték nélkül igényelhetik a 18 és 55 év közöttiek.

A Diákhitel Központ új termékei az iskolarendszerű szakképzésben több mint ötvenezer, a felnőttképzésben pedig akár százezer, összesen tehát 150 ezer felnőtt számára válik majd elérhetővé. A költségvetési kamattámogatásnak köszönhetően a szabad felhasználású képzési hitel a felsőoktatási Diákhitellel azonos – jelenleg 1,99 százalékos – kamatozású, míg a kizárólag képzési díjakra fordítható kötött felhasználású hitel kamatmentes lesz.

A szabad felhasználású hitel havonta legfeljebb 150 ezer forint lehet, hasonlóan a felsőoktatásban elérhető szabad felhasználású hallgatói hitelhez. A kötött felhasználású hitel mértéke az iskolarendszerben folytatott szakképzés esetén a képzés díjához igazodik, a szakképesítésre vagy részszakmára felkészítő felnőttképzéseknél pedig maximum 500 ezer forint lehet.

A törlesztést a képzések elvégzését követő negyedik hónapban kell megkezdeni, a teljes összeget minimum egy, maximum tíz év alatt kell visszafizetni. A képzési hiteleknél is érvényesíthető lesz a családi kedvezmény: a Diákhitel Központ a második gyermek megszületése esetén az édesanya felvett képzési hitelének felét, míg a harmadik gyermek megszületése után a teljes hitelösszeget elengedi – közölte a minisztérium.