2021. április 13. kedd

Szakmai és anyagi segítséget is nyújt Siklós a belvárosi épületek felújításához


Helyi hírek - 2021. február 24.
szerző: SH

felszab21homlokzat

Kiírták a belvárosi homlokzatok felújítására szóló pályázatot. Az utcakép javítását célzó támogatásban az önkormányzat szakmai segítség mellett anyagi támogatást is nyújt, melynek keretösszege az idei évben 5 millió forint.

Siklós önkormányzata már korábban célul tűzte ki, hogy segítséget nyújtva ösztönözze a belvárosi épületek felújítását. A teljes testület által támogatott és Riegl Gábor polgármester által kedden elfogadott rendelet amellett, hogy az alapvetően védett ingatlanok utcafronti homlokzatának felújítását célozva középtávon a városkép jelentős fejlődését eredményezi, egyfajta kontrollt is jelent a településképi előírásokat érintő, egységes utcakép felé mutató munkálatok terén.

Az igényelhető összeg nem lehet több, mint a bekerülési költség fele, de legfeljebb másfél millió forint. A támogatási igényeket – melyeket március végéig lehet benyújtani – Sónyák József a örökségvédelmi hatóság osztályvezetője, Csaba Ders egyetemi főépítész valamint Salamon Mónika települési főépítész alkotta háromfős bizottság fogja elbírálni április végi határidővel.

Elbíráláskor előnyt élveznek a Felszabadulás utcai ingatlanok, a halaszthatatlan felújítási munkákra váró épületek, valamint az utcafronti homlokzaton túl a teljes épületet felújítók is. Szintén sokat nyom a latba, ha az eredeti utcaképet úgy igyekeznek megóvni, hogy a régi nyílászárókat újítják fel anyagukban illetve energiatakarékos szempontok alapján.

A teljes felújítással november közepéig kell elkészülni és elszámolni az önkormányzat felé.