Szilárd hadat üzent a munkanélküliségnek
Az operatív törzs szombati felolvasásán Németh Szilárd is fellépett. A nemzet kiválósága elmondta, hogy a féléves kiképzés napi 8 órában zajlik majd, a jelentkezéshez egy kevésbé szigorú alkalmassági vizsgálat és egy erkölcsi bizonyítvány kell.
A munkanélküliség elleni harc eredményeként úgynevezett bejáró katonák mindezért cserébe havi 161 ezer forint bruttót kapnak majd. A 25 városban zajló jelentkezés a toborzó irodákban valamint a kormányhivatalokban zajlik majd, ahova 18 és 50 év között mindenkit várnak.
A fél év lejárta után további kötelezettségek nélkül vissza lehet térni a polgári életbe, vagy újabb hat hónap után a legjobbaknak szerződést kínál a honvédség.
A rezsicsökkentés állami ikonja olvasott arról is, hogy a határvédelmi, járőrözési, őrzés-védelmi feladatokon túl a Magyar Honvédség egyedülálló biológiai mentesítő képességével már több mint 990 idősotthon fertőtlenítését és vírusmentesítését hajtotta végre. Abban, hogy Magyarország megnyerte a vírussal szembeni védekezés első szakaszát, kiemelkedő és nélkülözhetetlen szerepe volt a Magyar Honvédségnek is – jelentette ki az államtitkár.
Fel volt neki írva az is, hogy Orbán Viktor korábban megígérte: annyi munkahelyet fognak létrehozni, amennyit a vírus elpusztít. A miniszterelnök ezzel kapcsolatban később ismertette, ez a közmunkában valamint a honvédség határain belül fog kiteljesedni. Ezt most Szilárd is felidézte.