A színházi kultúrával ismerkedtek a siklósi ovisok


Életmód - 2025. május 28.
szerző: SH

dozsa-ovoda

A Vitéz László program hozza közelebb a színházi kultúrát a siklósi ovisokhoz. Kedd délelőtt három előadást tartottak a kicsiknek.

Mint Fromberger Gáborné, az ovi vezetője elmondta, három színészi gárda, három előadással készült az 5-6 éves korosztálynak. A Ribiszke, a Csodaszarvas és Az élet vize színdarabokat követően közös kézműves foglalkozások tették igazán emlékezetessé a délelőttöt.

A Vitéz László alprogram a Déryné Program részeként 2024 januárjában indult, célja, hogy az óvodás korosztály számára elérhetővé tegye a színházi élményt. A program keretében kétszer 45-50 perces foglalkozásokat tartanak, amelyek során drámajátékok, bábelőadás, táncház és kézműves tevékenységek várják a gyerekeket. A foglalkozások középpontjában a magyar népmesék és eredetmondák állnak, céljuk a kulturális nevelés és a közösségi élmény erősítése. A program díjmentesen jut el az óvodákba, így biztosítva a kulturális élményekhez való hozzáférést minden gyermek számára.

Ahogy Riegl Gábor polgármester is kiemelte, a művészeti érdeklődés felkeltése és a színházi nevelés már a legfiatalabb korban kezdődik, erre fókuszál ez a szép kezdeményezés.