Szombaton is kézbesít csomagokat a posta


Itthon - 2020. december 3.
szerző: SH

A csomagokat rendezik a posta ferencvárosi csomaglogisztikai üzemében. Fotó: Kovács Tamás
A csomagokat rendezik a posta ferencvárosi csomaglogisztikai üzemében. Fotó: Kovács Tamás

A novemberi belföldi postai csomagforgalom majdnem 30 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a Magyar Posta ezért jóval nagyobb karácsonyi szezonra készül, mint tavaly, és már szombaton is kézbesít csomagokat – közölte a Magyar Posta.

A naponta beérkező csomagmennyiség az elmúlt másfél hétben a 2019-es karácsonyi idény legerősebb napjait is felülmúlta, és átlagban kétszer akkora, mint egy nyári napon – újságolták. A forgalmat a webáruházak akciói mellett a járvány is erősíti. Szerintük ez azért van, mert a fertőzésveszély miatt a vásárlók kerülik az üzleteket, és inkább a világhálóról rendelnek. Kevesebb lesz a személyes találkozás is, ezért sok ajándék küldeményként ér majd célba a posta szerint.

Ugyanakkor figyelmeztetnek: amennyiben valaki a postát választja és karácsonyra csomagot az állami cégen keresztül szeretne feladni, azt legkésőbb december 18-ig tegye meg, hogy a küldemény december 24-ig megérkezzen a címzetthez.