Térségben látják az erőt a turisztikai szakemberek


Régió - 2016. augusztus 19.
szerző: SH

var

A Dél-dunántúli régió – Baranya, Somogy és Tolna – Tourinform irodáinak képviselőit látták vendégül Harkányban. A turisztikai munkatársak Siklósra is ellátogattak, ahol a várral és a fürdővel ismerkedtek.

Örülünk, hogy az egyedülálló adottságaink kiemelt figyelmet kapnak, és térségi szinten is ígéret van arra, hogy ezt a figyelmet a későbbiekben is meg fogjuk kapni – fogalmazott Mojzes Tamás, a vendéglátó Harkányi Turisztikai Egyesület titkára.

Az első félévben – június végéig – 28 ezren, nagyságrendileg háromezerrel többen látogatták meg a várat, mint az elmúlt év azonos időszakában – ismertette Kreiter-Moder Brigitta. Mint az ügyvezető rámutatott, a folyamatos fejlesztések és a szolgáltatások bővülése az év második felének látogatószámához éppúgy hozzájárul, mint rendszeres programjaik. Megjegyezte, a nyár utolsó hónapjaiban a tízezret is meghaladja a vár havi látogatóinak száma.

Az irodák képviselői régiónkban megtekintették a szaporcai Ős-Dráva Látogatóközpontot, felkeresték a harkányi fürdőt illetve megismerkedtek a bérelhető elektromos kerékpárok rendszerével, majd villányi borkóstolón vettek részt. A találkozó alkalmával megállapították, hogy Harkánytól Siklóson át Villányig a régió olyan komplex szolgáltatása érhető el, mely egy térségi összefogás megvalósításával használható ki igazán.