Tesco – új pályázat indul, továbbra is a vásárlók döntenek


Életmód - 2024. október 14.
szerző: SH

tesco-siklos

Start a jövőért néven indult útjára október 14-én a Tesco új pályázati programja, amely a gyermekekre és fiatalokra fókuszáló helyi projektek számára nyújt majd évente két alkalommal 57 millió forintos támogatást – közölte lapunkkal az áruház.

Október 14. és november 8. között lehet pályázni a Tesco új, Start a jövőért elnevezésű programjában elsősorban a gyermekekre, serdülőkre és fiatalokra pozitív hatást gyakorló helyi projektek anyagi finanszírozásáért. A közösségi kezdeményezés célja, hogy forrást biztosítson szerte az országban olyan intézmények, illetve szervezetek számára, amelyek főként a közvetlen környezetükben élő 25 év alattiak életkörülményeit szeretnék javítani, hogy a célzott gyerekek és fiatalok minél jobb feltételekkel induljanak az életükben. Ilyen lehet például egy játszótérépítés, oktatási vagy sporttevékenységek támogatása, vagy a fiatalok által szabadidős tevékenységekre használt közterületek megszépítése.

Az új kezdeményezés az áruházlánc Ön választ, mi segítünk programját váltja, amely 2016 óta 15 forduló során több mint 27 millió forintot biztosított Baranya megyei települések számára a közösségi élet fejlesztésére. A támogatások elosztásáról továbbra is a vásárlók döntenek voksaikkal, a szavazási szakaszba továbbjutott pályázatok pedig az elért helyezésüknek megfelelően – a korábbiaknál magasabb összeget – 500 ezer, 300 ezer, illetve 150 ezer forintot nyernek mind a 60 körzetben országszerte.

Elkötelezettek vagyunk a fiatalok jövője mellett. Ön választ, mi segítünk programunk pályázatainak 66 százaléka már eddig is a gyermekekkel foglalkozott, így például óvodai és iskolai eszközbeszerzések, épületkorszerűsítések, valamint gyerektáborok, edukációs foglalkozások is megvalósulhattak – emlékeztetett mondta Hevesi Nóra. A Tesco-Global Zrt. kommunikációs vezetője kiemelte: mostantól a közösségi programban hivatalosan is a gyerekeket és fiatalokat helyezik előtérbe. Továbbra is évente kétszer írják ki a pályázatot, ezzel is nagyban hozzájárulva az áruházak közelében működő szervezetek, alapítványok, közösségek életéhez. A támogatásról szóló döntésbe pedig ezúttal is bevonjuk vásárlóinkat, akik az elmúlt évek során több mint 34 millió bedobott zsetonnal szavaztak a számukra legfontosabb helyi kezdeményezésekre. Újdonság azonban, hogy a támogatási összeget 57 millió forintra emeljük, ami a korábbiakhoz képest minden fordulóban plusz 15 millió forint segítséget jelent a nyertes pályázóknak – fogalmazott a vezető.

A játékban november 8-ig pályázni lehet, a zsetonos szavazások január 20-án indulnak. Az eredményhirdetésre február végén kerül sor.