Több mint száz diák, köztük az első kadét osztály érettségizik Siklóson


Helyi hírek - 2025. május 5.
szerző: SH

magyar-erettsegi

Három végzős osztály 75 diákja, köztük az első kadétok kezdték meg Siklóson az idei érettségi vizsgákat.

Hétfőn magyar nyelv és irodalom vizsgákkal indul az idei érettségi, amit kedden a matematika követ. Szerdán történelemből adnak számot a tudásukról a diákok. A hét második felében az idegen nyelvi vizsgákon a sor.

Május 5. és július 2. között országszerte összesen 1157 helyszínen több mint 142 ezren érettségiznek. A vizsgák 2005 óta két szinten zajlanak, a középszint az általánosabb ismereteket kéri számon, míg emelt szinten nehezebb, összetettebb kérdésekre kell választ adni.

Fischer Zsolt, a Siklósi Táncsics Mihály Gimnázium igazgatója közölte: helyben összesen 106-an adnak számot tudásukról a következő hetekben, melyben a három végzős osztály 75 tanulóval vesz részt. Köztük idén érettségiznek az első kadétok is.