Tömeges oltások – hamarosan levelet kapnak a nyugdíjasok

Már elkezdte kézbesíteni a posta a nyugdíjasok számára azokat a leveleket, melyek a vakcinaregisztrációs lapokat tartalmazzák. A kétmillió érintettből először a fővárosban lakók kapják meg a leveleiket.
A tömeges oltásra jelentkezőknek az ingyenes válaszborítékban kell a regisztrációs lapot kell kitöltve visszaküldeni, melyből egy adatbázis épül. Regisztrálni az vakcinainfo.gov.hu oldalon is lehet a szokásos adatok mellett telefonszám és TAJ-szám megadásával, mely semmilyen kötöttséggel sem jár.
A tömeges oltás a jövő év első felében indulhat, de az elsők között a védekezésben valamilyen formában résztvevőket oltják be. Pontos idejét és a vakcina fajtáját még nem ismerni, így azt sem lehet tudni, meddig és milyen védettséget jelent majd.
Arról sem közöltek még semmit, hogy a tiltások sorában milyen enyhítéseket élvezhetnek majd, akik beoltatták magukat.