2021. június 12. szombat

Történelemmel folytatódik az érettségi


Itthon - 2021. május 5.
szerző: SH/MTI

tancsics-bejearat

Szerdán országszerte megkezdődtek a történelem írásbeli érettségi vizsgák. Középszinten 180, emelt szinten 240 perc áll a diákok rendelkezésére.

A történelem középszintű írásbeli vizsgája 180 percig tart. A vizsgázóknak egy központi feladatsort kell megoldaniuk, amelynek első része egyszerű, rövid választ igénylő feladatokból, második része szöveges (kifejtendő) feladatokból áll. A vizsgázók a rendelkezésükre álló időt tetszésük szerint oszthatják be az egyes feladatok megoldására.

Az írásbeli feladatsor körülbelül 60 százaléka a magyar, 40 százaléka pedig az egyetemes történelemhez kapcsolódik. Az összes feladat mintegy fele az 1849-től napjainkig terjedő időszakra vonatkozik.

A feladatlap megoldásához segédeszközként a vizsgázók a középiskolai történelmi atlaszt (az állami tankönyvfejlesztésért és kiadásért felelős szerv által kiadott, kronológiai adattáblázatot nem tartalmazó középiskolai történelmi atlaszt) használhatják.

A történelem emelt szintű írásbeli vizsgája 240 percig tart, és két feladatsorból – egyszerű, rövid választ igénylő feladatokból illetve szöveges, kifejtendő feladatokból – áll. Az írásbeli feladatsor körülbelül 60 százaléka a magyar, 40 százaléka pedig az egyetemes történelemhez kapcsolódik. Az összes feladat mintegy fele az 1849-től napjainkig terjedő időszakra vonatkozik.

A II. feladatlap megoldásához megengedett segédeszköz a középiskolai történelmi atlasz, de a közép- és emelt szintű írásbeli vizsgafeladatok megoldásakor is használható helyesírási szótár.

Az érettségi dolgozatokat központilag kidolgozott útmutatók alapján javítják és értékelik. Csütörtökön angolból vizsgáznak a diákok.