Történelmi témát dolgoz fel a könyvtár első idei kiállítása


Életmód - 2023. február 7.
szerző: SH

kanizsai-dorottya-siklos-tarlat

Kanizsai Dorottya életéből ragad ki a siklósiak számára különösen érdekes részleteket az a tárlat, mely kedd délután nyílt a könyvtár emeleti galériájában.

Míg a Kanizsai Dorottyát bemutató, 2017-es tárlat alkalmával az itáliai reneszánsz volt a középpontban, most a német és magyar ábrázolásra helyezték a hangsúlyt – jelezte Szabó Gergő.

A rendező Sárkányos Lovagrend vezetője kitért rá: a jegyzékek által Kanizsai Dorottya és Perényi Imre házasságkötésekor Siklósra került korabeli tárgyak mellett a paravánokon helyet kaptak Kanizsai Dorottya saját kezével írt levelei, de kuriózumként Perényi Imre és Perényi Péter dokumentumai is megjelennek a tárlaton.

A kiállítás február 28-ig ingyenesen látogatható a könyvtár nyitvatartási idejében.

A könyvtár arra törekszik, hogy emeleti galériájában az időszaki kiállítások utánpótlása folyamatos legyen – mutatott rá Vincze Bernadett. Az intézmény vezetője a témák változatossága mellett hangsúlyozta: céljuk a térségben élő amatőr művészek számára a lehetőség biztosítása is, mely során azok bemutatkozhatnak a közönségnek.