Tülekedés várható az uniós hadiiparban
Csütörtökön megszületett a politikai döntés az uniós állam- és kormányfők csúcstalálkozóján, megállapodtak abban, hogy összehangolják és megerősítik az uniós tagországok védelmi együttműködését.
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke hangsúlyozta: össze kell hangolni az uniós tagországok katonai kapacitásait, mivel Európában számos védelmi rendszer működik párhuzamosan, eltérő típusú és hatékonyságú katonai eszközök állnak rendelkezésre. A védelemre szánt kiadások hatékonysága alacsony, azok jelentős része a kutatásra irányul, alig marad forrás a védelem gyakorlati eszközeire – tette hozzá.
Az egyelőre Kérdés, hogy a kelet-európai országokat ebbe hogyan vonják be: csak raktárnak, vevőnek, vagy számítanak rájuk a kutatás-fejlesztés illetve a gyártás területén is.
Egy magyar szekértő szerint hamarosan induló tülekedés miatt három hónapon belül le kell tenni egy konkrét tervet: össze kell fogni a polgári és katonai szektor érintett szereplőinek, a minisztériumoknak, hogy a nemzeti képességekkel és érdekkel összhangban a magyar hadiipari cégek, kutatóhelyek is bekapcsolódhassanak az uniós védelmi fejlesztésekbe.