Új helyére került a felszabadulási emlékmű
Elfoglalta új helyét Siklóson a korábban a Szolgáltatóház előtti térről elszállított felszabadulási emlékmű. A több mint fél évszázadon át a városba érkezőket fogadó alkotás az Iskola utcai sorházak mellett kapott végleges helyet.
A szobrot még tavaly szállították el a Szolgáltatóház előtti területről, ahol a tér átépítése és a Gyűdi út felújításához kapcsolódó munkálatok zajlottak. Az alkotás ezt követően ideiglenesen a városgondnokság telephelyére került.
A város képviselő-testülete korábban egy munkacsoport javaslata alapján döntött arról, hogy a szobor új helyszíne az Iskola utcai zöldterület lesz.
A Kampfl József szobrászművész által a felszabadulás negyedévszázados jubileumára készített emlékművet 1970-ben állították fel az akkori Köztársaság téren, a járási pártbizottság épülete előtt. Az alkotás egy munkást ábrázol, hátterében a felkelő nappal, emléket állítva a második világháborúban elesett szovjet, jugoszláv, bolgár és román katonáknak.