Új szobrok kerülhetnek a Nagyharsányi Szoborparkba

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság pályázatot írt ki, melynek célja új szobrok tervezése és kivitelezése a vagyonkezelésében álló Nagyharsányi Szoborpark területén.
A Villányi Nemzetközi Szobrász Szimpózium fontos kiindulási pontja volt a magyar művésztelepi mozgalom és a hazai szobrászat 1960-as évek végi fellendülésének. Létrehozását fiatal, helyi művészek kezdeményezték 1967-ben. 1970-től már nemzetközi szimpóziumként folytatta tevékenységét.
Ez volt az első nemzetközi művésztelep Magyarországon a második világháború után, egyúttal a legelső művészettörténeti jelentőségű hazai kollektív szobrászati alkotóhely, ahol a magyar szobrászok tematikai és stiláris kötöttségek nélkül dolgozhattak együtt külföldi kollégáikkal.
Az alapítástól a művésztelep 2009-es megszűnéséig közel kétszáz művész dolgozott itt. Mind a hazai, mind a külföldi résztvevők a szobrászat megújításának szentelték alkotó energiáikat.
A Villányi Nemzetközi Szobrász Szimpózium 1972-től a monumentális kőszobrászat kelet-európai kísérleti műhelye, később kelet és nyugat szobrászainak szakmai fejlődését és önképzését biztosító találkozóhelye lett.
Ugyancsak a szimpózium adta a hátteret a pécsi egyetemi szobrászképzésnek, mely az 1990-es évek elején, a Képzőművészeti Mesteriskola megalapításával indult.
A Szoborpark az ide látogató laikus számára a művészet és a természet, a szobor és a táj, a kő és szülőhelye együttes látványával teremt páratlan összhangot.