Újra elfogatóparancs van érvényben a MOL-vezér ellen


Nagyvilág - 2018. november 18.
szerző: SH

molzaszlok

Horvátország javára döntött az Interpol végrehajtó bizottsága szombaton Dubajban, és ismét nemzetközi elfogatóparancs van érvényben Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója ellen – közölte a horvát belügyminisztérium.

Hernádi Zsolt korábban egyszer már lekerült a szervezet körözési listájáról, de Horvátország augusztusban újra kérte az Interpoltól, hogy újítsa meg a Mol elnök-vezérigazgatója ellen korábban kiadott körözést.

A korrupció és szervezett bűnözés elleni horvát ügyészség 2013-ban emelt vádat az elnök ellen, mert szerintük 2008 és 2009 között tízmillió euró kenőpénzt adott Ivo Sanader volt horvát kormányfőnek azért, hogy megszerezhesse a horvát olajipari vállalat, az INA irányítását. A magyarok nem adták ki a MOL-vezért, Hernádi és a cége tagadták a vádat, és elintézték, hogy Németország és Ausztria ne fogja el, oda szabadon utazhasson. Ezért Zágráb az Európai Bizottsághoz fordult.

A magyar Központi Nyomozó Főügyészség persze nem talált bűncselekményt, majd a horvát alkotmánybíróságnál is sikerült elérni, hogy 2015-ben hatályon kívül helyezze az ítéletet.

Horvátország folytatta az eljárást, és augusztusban újra kérte az Interpoltól a Mol elnök-vezérigazgatója ellen korábban kiadott körözés megújítását, melyet most jóváhagytak.