Újranyit a ferihegyi reptér


Itthon - 2020. április 30.
szerző: SH

ferihegy

Hamarosan újraindítja az utaskiszolgálást a Budapest Airport,  ezért az üzemeltető új egészségügyi javaslatokat is megfogalmazott az utasoknak.

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője közlése szerint minden, az utasok által használt területet és a kiszolgáló személyzet által használt tereket is folyamatosan fertőtlenítik, a terminál épületét szellőztetik. Kézfertőtlenítőket helyeztek ki, a jegykezelésnél, utasbiztonsági és útlevél-ellenőrzésnél padlómatricákkal jelölik ki a másfél méteres távolságot, több munkakörben pedig előírták a kötelező maszkviselést.

A Budapest Airport arra kérte az utasokat, hogy kísérők nélkül lépjenek be a repülőtér területére, ügyeljenek a másfél méteres távolság betartására, és használjanak védőmaszkot. Emellett javasolják az online utasfelvétel, és az önkiszolgáló poggyászfeladó rendszer használatát.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy Magyarország területére az érvényben lévő kormányrendelet alapján továbbra is csak magyar állampolgárok, valamint az Európai Gazdasági Térség – Európai Uniós tagállamok, Svájc és Norvégia – magyarországi tartózkodásra jogosult állampolgárai léphetnek be, akik ezt a jogukat tartózkodási kártyával igazolják.

A héten a Wizz Air is bejelentette májusi terveit, eszerint 16 budapesti útvonalon indítja el járatait. A debreceni járatok csak júniusban indulhatnak el. Az elmúlt hetekben hat útvonalon repültek Budapestről a magyar kötődésű légitársaság gépei, május elejétől Athén, Barcelona, Berlin, Birmingham, Bázel, Dortmund, Eindhoven, Göteborg, London-Gatwick és London-Luton, Liverpool, Madrid, Marosvásárhely, Podgorica, Stockholm és Szarajevó válik elérhetővé a ferihegyi repülőtérről.