Ünnepélyes évnyitó – korábbi igazgatókról nevezték el a négy gimnáziumi termet


Helyi hírek - 2021. augusztus 31.
szerző: SH

Dr. Papp Judit leplezte le édesapjáról elnevezett tanári terem márványtábláját
Dr. Papp Judit leplezte le édesapjáról elnevezett tanári terem márványtábláját

A siklósi vár adott otthont a Táncsics Mihály Gimnázium évnyitójának. Az ünnepély második eleme az egész évet átölelő, Táncsics 65 programsorozatnak.

Az ünnepélyes keretnek a gimnáziumban induló két új szak, a kadét- és a német nemzetiségi képzés indítása adta az apropóját. A 65 éves iskola a sorozat részeként idén emlékkönyvet adott ki, valamint kedd este ünnepélyes keretek között avatták fel azokat az emléktáblákat, melyek az iskola korábbi igazgatóiról négy tanteremnek kölcsönöznek nevet.

A Táncsics Mihály Gimnázium ünnepi évnyitója a siklósi várban

Több mint tíz év után újra három új osztályban kezdődik el a munka – emelte ki Fischer Zsolt. A 88 fő közül a kilencedik A-ban emelt szintű angol és német nemzetiségi képzésben vesznek részt a tanulók, míg a 9B-ben az emelt angol mellett általános képzés folyik majd. A 9H-ban 66 kadét kezdi meg a tanévet.

Úgy gondoljuk, hogy a meglévő és az új képzések megfelelő alternatívát adnak komplex intézményünk általános iskolája számára is – fogalmazott az iskola igazgatója rámutatva, Siklóson az óvodától egészen az egyetemi felvételiig nevelik, oktathatják a diákokat.

Fischer Zsolt beszédet tart az évnyitón

Azzal a szakmai iránnyal, melyet Fischer Zsolt felvázolt – a kadétképzéssel és a nyelvi oktatás felvállalásával, az új osztályok elindításával – olyan pályára fog ráállni az intézmény, ami a közeljövőben meghatározza nem csak a gimnázium, hanem Siklós oktatáspolitikáját is – mondta Riegl Gábor.

Siklós polgármestere az ünnepélyes megnyitón tartott beszédében hozzátette, a város eddig is, most is és ez után is minden hátteret meg fog adni azért, hogy az intézmény tovább fejlődhessen.

Halmos József nevét őrzi a tanterem

Tiszteletet szeretnénk állítani azoknak az igazgatóknak, akik életük munkájával fejlesztették gimnáziumunkat, öregbítették az iskolánk hírnevét - emlékeztetett Fischer Zsolt korábbi, igazgatói pályázatában tett vállalására.

Az intézményvezető az évnyitó utáni ünnepélyes alkalmon ismertette: a tanári termet az alapító igazgatóról, Papp Lajosról nevezték el, az idegennyelvi terem Halmos József, a történelmi osztály Szujkó Margit nevét viseli, míg a magyar nyelv és irodalom termének márványtáblája Bakóné Aradi Éva nevét hordozza.

Papp Lajos példát mutatott abban, hogy miként lehet egy városban a középfokú oktatást elindítani, gimnáziumot alapítani, és miként lehet azokat a magvakat elvetni, melyek csodálatos gyümölcseit most is láthattuk a vár udvarán – fogalmazott.

Halmos József igazgató következetességből mutatott példát, hogyan lehet megszervezni az oktatást. Szujkó Margit a gyerekközpontú iskola fejlesztésében, Bakóné Aradi Éva pedig egy innovatív, menedzsmentközpontú vezetés működtetésében mutatott példát, abban, miként lehet nagyot álmodni és egy nagy iskolát létrehozni. Egész életük, az itt töltött éveik azt mutatják, hogy számukra ez nem csak egy munka volt, hanem egy álom is – fogalmazott Fischer Zsolt.