Vádat emeltek a börtönből szabadult siklósi rabszolgatartókkal szemben – VIDEO


Régió - 2022. augusztus 30.
szerző: SH

fogvatartok

A Siklósi Járási Ügyészség többek között aljas célból, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett személyi szabadság megsértése és más bűncselekmények miatt emelt vádat három személlyel szemben.

A vádlottak közül ketten házastársak, míg társuk bizalmi viszonyban volt velük. Már korábban, 2005 és 2009 között is abból éltek, hogy idős, koruknál fogva kiszolgáltatott személyeket vettek magukhoz, akiktől a jövedelmüket elvették. Ezért korábban már elítélték és le is csukták őket, 2016-ban és 2017-ben szabadultak. Szabadulásuk után viszont elhatározták, hogy a korábbi bűncselekményeiket folytatják.

A módszer az volt, hogy egyikük internetes közösségi oldalakon, társkeresőkön regisztrálta magát, hogy országszerte ismerkedjen olyan személyekkel, akik esetleg később áldozataik lehetnek.

A 77 éves sértett egy ilyen társkereső oldalon került kapcsolatba az egyik vádlottal, majd többszöri üzenetváltást követően a férfi azt javasolta, hogy látogassa meg őt Pécsen. A találkozót követően viszont Siklósra vitték, ahol valamennyi iratát, telefonját, bankkártyáját is elvették.

Siklósra költöztetését követően az időst egy szobában helyezték el, bezárták, a lakást csak valamelyik fogvatartójával hagyhatta el.

A számlájára érkező pénzt – összesen mintegy 3 millió forintot – magukra költötték, ráadásul a sértettel több alkalommal vetettek fel áruhitelt is több, mint egymillió forint értékben. Még ez sem volt elég, és korábbi lakását is meghirdették eladásra, majd annak vételárát eltették.

A sértett többször próbált az őt szexuálisan is megkörnyékező fogvatartóitól elszökni, de minden esetben megtalálták és visszavitték.

Az ügyészség közölte: a vádlottak cselekménye többek között aljas célból, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett személyi szabadság megsértése, csalás, szeméremsértés, szexuális kényszerítés bűntettének a megállapítására alkalmas, melyek közül a legsúlyosabb büntetési tétele 8 évig terjedő szabadságvesztés.

A nyomozásról a Siklósi Hírek is folyamatosan beszámolt, a cikkek a lenti sávban sorakoznak.