Vádat emeltek nyolc korrupt határőr ellen


Itthon - 2023. december 12.
szerző: SH

hatarvadaszkepzes

Vádat emelt az ügyészség a nagylaki határrendőrök korrupciós ügyében, akik a feljelentéssel fenyegetve zsaroltak meg külföldieket, hogy pénzt kapjanak tűlük.

A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség előnyért hivatali kötelességét megszegve, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Szegedi Törvényszék Katonai Tanácsánál nyolc határrendésszel – köztük egy alosztályvezetővel – és egy román állampolgárral szemben.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult ügyben valamennyi vádlott beismerő vallomás tett. A rendőr vádlottak hivatásos szolgálati viszonya az eljárás alatt megszűnt, közülük ketten majdnem fél évig voltak letartóztatásban.

Szolgálatuk során a nagylaki határrendészek a vádirat szerint még a határátkelő előtt rendszeresen megállítottak külföldi gépjárműveket és kitalált vagy valós szabálysértésekre hivatkozva felajánlották, hogy készpénzért cserébe eltekintenek a bírság kiszabásától és a szabálysértési eljárások megindításától.

A hivatalos személyek megállapodtak abban, hogy a szolgálatuk alatt a külföldi állampolgároktól megszerzett korrupciós pénzt egymás közötti szétosztják. A készpénzt egymástól meghatározott időközönként átvették és többi között az egyenruhájukban vagy napszemüvegtokban, esetenként az átkelőhelyen tárolták a szolgálatuk végéig.

A korrupciós tevékenységet a vádlottak bizonyítottan 2022 február közepe és 2022 június vége között folytatták, a vesztegetési pénzből valamennyien részesedtek. A vádlottaktólt 4.095 eurót, 1.050 lejt, 355 angol fontot, 210 zlotyt és 355.000 forint foglaltak le; az ügyészség vagyonelkobzásra tett indítványt a vádiratában.

Az ügyészség a kilenc vádlott többségénél végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását javasolta.