Változott a forgalmi rend, sokaknak lett egyszerűbb a közlekedés
Lámpás irányítás lett bevezetve egy baleset után a belváros épülő körforgalmában. A forgalmi rend most ismét változott, a cél az egyszerűbb közlekedési struktúra kialakítása volt.
Máriagyűd irányából ezentúl be lehet fordulni a Zombori utca felé, de csak azon a rövid szakaszon, mely a Korvin utca és a többi utca felé való kanyarodást segíti. A Zombori utca továbbra is egyirányú marad a Harkányi út irányából Máriagyűd felé. A módosítással egyszerűbbé tették a Korvin, Kassai, Pozsonyi, Aradi utcák elérhetőségét és a Harkány felé való haladást.
A Harkányi útról mostantól be lehet fordulni a panelek irányába, de csak olyan módon, hogy a város felé el lehessen menni a sorház és az ovi, illetve iskola közötti úton. Továbbra sem lehet Máriagyűd irányába haladni a garázssor egyik oldalán sem. Ezzel az iskola és óvoda elérhetősége egyszerűsödött le, valamint segítséget jelent a Harkányi úti panelekben élők számára.
Valamennyi útszakaszon a Kresz szabályai az irányadóak, tehát a kihelyezett táblák szerint szabad közlekedni.