Virágos Magyarország – Siklós is díjat kapott, Orfű Európában képviseli hazánkat
Több mint 320 település mérettette meg virágos utcáit a Virágos Magyarország idei versenyében, melyen a fő kitüntetések mellett közel félszáz díjat is kiosztottak. Siklós az Agrárminisztérium díját kapta város kategóriában.
Az idén a legvirágosabb hazai településnek járó elismerést egy 120 fős, kertész, tájépítész és turisztikai szakemberekből álló zsűri értékelése alapján Nagykanizsa, Veresegyház, Etyek és Buzsák nyerte el.
Siklós az Agrárminisztérium város és falu kategóriában kiosztott díját kapta. A kisebb településeknek járó elismeréssel a Fejér megyei Nagylók községét illették.
A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) 28. alkalommal hirdette meg a Virágos Magyarország versenyt. A megmérettetésre több mint 320 pályázat érkezett, a zsűri összesen 49 díjat oszt ki.
Idén a kétezer fő alatti településeken a már megszokott versenyszabályok alapján zajlott az értékelés, míg a nagyobb települések egy bemutatkozó anyag beküldésével online is nevezhettek, illetve választhatták a személyes jelenléttel történő zsűrizést is.
Szintén idei újításként a pályázók tematikus nevezésekkel is részt vehettek a megmérettetésen, amennyiben csak egy parkot, teret, iskolaudvart szerettek volna bemutatni. A két éve megkezdett hagyományt folytatva a határon túli magyarlakta települések is nevezhettek a versenybe, csaknem negyvenen éltek ezzel a lehetőséggel.
A szakmai zsűri döntése alapján Nagykanizsa lett a legvirágosabb 30 ezer főnél népesebb város, míg a kisebb városok kategóriájának fődíját Veresegyház nyerte el. A kétezer lakosnál nagyobb falvak közül Etyek, a kisebb falvak közül pedig Buzsák kapta a fődíjat.
A fővárosi kerületek közül a IV. kerület érdemelte ki Budapest Főváros díját. Emellett számos különdíjas települést is hirdetett a zsűri: a Miniszterelnöki Különdíjat a városok kategóriában Szolnok, a falvak kategóriában pedig Varsány kapta, a Belügyminisztérium Virágos Önkormányzatért díját Lenti és Kübekháza nyerte el.
A Magyar Turisztikai Ügynökség turisztikai különdíjában idén Makó és Poroszló részesült. A legvirágosabb határon túli település Romániából Kalotaszentkirály, Szerbiából Palics, Szlovákiából Tardoskedd lett.
A Magyar Önkormányzati Főkertész Egyesület a veresegyházi Kisák Pétert tünteti ki az év főkertésze elismeréssel.
Az Európai Városok és Falvak versenye az elmúlt két évben elmaradt, 2022-ben azonban újra megmérettetnek európai szinten is a települések. A versenyben Székesfehérvár és Orfű mellett Veresegyház képviseli majd Magyarországot.