Nem lelik a sánta öreget, aki papírral rabolt Pécsen


Baranya - 2019. november 19.
szerző: SzR

papirszemet

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság ma két dolgot közölt honlapján. Miközben azzal büszkélkedtek, hogy egy hét alatt sikerült elfogniuk egy szerszámos bódéból alumínium locsolókannát lopó tolvajt, a kíváncsiskodók miatt azt is be kellett látni, hogy nem találják az öreget, aki egy papírlappal rabolta ki a pécsi takarékot – ráadásul talán még sánta is.

Történt ugyanis, hogy 11 óra 20 perc körül a sánta öreg felpattant egy asztalra, és bemutatott egy papírlapot. A feltehetően filmes ötlet szülte dokumentáció azt volt hivatott alátámasztani, hogy tulajdonosánál bizony stukker van, és pénzt kér a békés távozásért cserébe. Mivel azt alkalmazott nem akart különösebb levelezésbe kezdeni az öreggel, inkább engedett a nyomásnak.

A száját eltakaró rabló néhány perc és sajtóértesülések szerint hárommillió forinttal később távozott. Az öreg néhány perc alatt bejárta a magyar sajtót, és mivel a komlói úti takarékban nem sérült meg senki, az internet népe számos komment tanúsága szerint bizony nem a rendőröket biztatja.