Befagyott városi számla: néhány napon belül megoldás születhet


Helyi hírek - 2015. február 24.
szerző: KT

siklos-onkormanyzattabla

A DRB bankkal szemben hozott intézkedés – melyről korábban beszámoltunk – a siklósi önkormányzat működésére is hatással van. Az elérhetetlen számla a bérek mellett a segélyeket és a vár projektét is érinti, az operatív csoport által kidolgozott terv megoldást ígér.

Siklós polgármestere azonnali válságtanácskozást hívott össze, ahol a testület arról döntött, hogy bankot váltanak. 170 millió forint ragadt bent, amihez a többi ügyfélhez hasonlóan nem tudunk hozzájutni. Egy operatív csoportot hoztunk létre, hiszen meg kell, hogy mentsük a bérfizetést – tájékoztatta lapunkat a tanácskozást követően a polgármester, majd hozzátette: a pénzügyi tanácsadónk felvette a kincstárral a kapcsolatot, és a pénzügyi támogatás meg fog érkezni. Elmondta: a következő időszakban megjelölnek egy számlaszámot, és amint oda megérkezik az állami támogatás, akár borítékban, a hagyományos módon készpénzben is kifizetik a munkabéreket.

A segélyek kifizetésére valószínűleg várni kell, amíg a bankot érintő intézkedés véget ér, és újra hozzáférnek az azon lévő összeghez – tájékoztat a polgármester, hozzátéve, hogy a ki nem fizetett összegek nem vesznek el, visszamenőleg is ki lesznek fizetve, mihelyt hozzáfér a város a pénzéhez.

A közmunkásokkal kapcsolatban a polgármester elmondta: a munkaügyi központhoz fordultak, hogy ne utaljanak a DRB bankhoz és találják meg a módját, hogy miként fizetik ki a központi támogatásból érkező béreket.

Az adófizetéssel kapcsolatban dr. Marenics János tájékoztat: holnap reggel mindenki talál a postaládájában egy felhívást, hogy ne fizessék be a március 15-ig esedékes adókat a jelenlegi csekkeken, várják meg, míg megtörténik a bankváltás és új számlaszáma lesz az önkormányzatnak.

A várnak is számlavezetőt kell váltania, az ebben való segítségükről Siklós polgármestere biztosította őket. Az új számlavezető előzetes tőkefolyósítása – amit a számla átvezetéséig rendelkezésre bocsáthat – biztosíthatja, hogy a vár dolgozói se maradjanak fizetés nélkül. Türelmet kérünk. Lehet, hogy nem lesz harmadikán fizetés, csak annyi, amennyi a kasszában van, de majd lesz ötödikén vagy hatodikán, vagy nyolcadikán – fogalmazott.

Előreláthatóan csúszik a március 15-i átadással tervezett vár projekt is, de a szezonra elkészül az is – mondta a polgármester, most másodlagos problémaként említve.

Siklós polgármestere Tiffán Zsolt országgyűlési képviselő segítségére rámutatva elmondta: csütörtökön szeretne az önkormányzati államtitkár vagy a pénzügyminiszter erre szakosodott munkatársával találkozni, de elképzelhető, hogy erre már nem is kell, hogy sor kerüljön.