Hatvanmilliárdért fejlesztünk tengeri kikötőt
Három olyan közös fejlesztés van jelenleg napirenden, illetve folyamatban Magyarország és Szlovénia együttműködésében, amelyek Magyarország energiabiztonságát és érdekeit nagy mértékben szolgálják – jelentette ki Szijjártó Péter.
A külgazdasági és külügyminiszter ljubljanai látogatása során közölte: folyamatban van a két ország gázvezetékrendszerének összekötése, valamint a két ország áramhálózatának összekötése is.
Emellett megkezdődött a koperi kikötő, valamint az oda vezető vasútvonal bővítése. A magyar vállalatok exporttevékenységük során tengeri kikötőként a koperi kikötőt használják a legnagyobb mértékben, ezért Magyarországnak különös nemzetközi érdeke fűződik ahhoz, hogy a kikötő és az oda vezető vasúthálózat fejlesztésében is részt vegyen – hangsúlyozta Szijjártó Péter. Szlovén kollégájával történt egyeztetésen elhangzottak szerint erre mintegy hatvanmilliárd forintot ad a magyar kormány.