Leváltották a medencét ígérő Bienerthet
A Magyar Úszó Szövetség péntek délelőtt tartott közgyűlésén Bienerth Gusztáv félórás beszédben számolt be féléves időszakáról, majd leváltották az elnöki posztról. Azt a Bienerthet, aki Siklósra medencét ígért.
Az elmúlt időszakban nyomon követhető volt meggyengült pozíciójának haláltusája, melyet hasábjainkon is nyomon követhetett itt, itt és itt. A Siklósra medencét ígérő Bienerth elnökségét taglaló bizalmi szavazást 151 igennel, kettő tartózkodás mellett vették napirendre, amit ő titkosan bonyolított volna, ám azt a tagság elutasította. Végül ketten mellette – köztük ő is – tették le voksukat, 141 pedig ellene szavazott. Gusztáv a döntéssel nem ért egyet, új elnököt szeptember 24-én választanak.
Bienerth júniusban járt Siklóson, amikor delegációját a korábban Budapesten is medence ügyében tárgyaló Mojzes Tamás fogadta. A fideszes képviselő a sportmedence kilátásaira irányuló kérdésünkre úgy válaszolt, a fejlesztéssel kapcsolatban a szövetség elnökének ígéretét kapta Siklós, mely nem kötődik Bienerth személyéhez. Beiktatása után az új elnökkel kívánják folytatni a megkezdett munkát.
Kerestük Nagy Csabát, a Baranya Megyei Önkormányzat elnökét – aki közösségi oldalán legutóbb az iskolafejlesztésekre mint a saját, Szigetvári választókörzetében zajló sikerekre mutatott – hogy mi az álláspontja a medence ügyének kilátásaival kapcsolatban, cikkünk megjelenésekor még nem érkezett válasz.
Korábban Beinerth úgy fogalmazott: a Magyar Úszó Szövetség partnere lesz a siklósi kezdeményezéseknek.