Átadták a fotópályázat díjait, már tervezik a következő fordulót


Életmód - 2021. január 27.
szerző: SH

teli-varazs-foto-dijatado-1cvr

Átadták a Téli varázs fotópályázat díjait. Az ünnepélyes eseményre a járványhelyzet miatt szűk keretek közt került sor, de lehetőségek szerint hamarosan kiállítás nyílik, mely nem csak a nyertes műveket sorakoztatják fel.

Közel száz pályamű érkezett arra a felhívásra, melyet Siklós önkormányzata írt ki és készítőik az ünnepvárás legszebb pillanatait, az adventet, a karácsonyt, az évbúcsúztatást, vagy épp a város mindennapjait mutathatták be. A legjobb felvételeket háromtagú zsűri választotta ki, melyeken túl további kiemelkedő alkotások is helyet kapnak majd azon a tárlaton, mely a korlátozásokat követően nyílik a Siklósi Térségi Könyvtárban.

Riegl Gábor a Szentgyörgyváry Tamás fényképész, Knotik Ildikó festőművész és Mojzes Tamás alpolgármester alkotta zsűrire mutatva kiemelte, a képek elbírálását szakmai alapokra helyezték, a beérkezett pályaművek közül több körben szűkítve választották ki a legjobb alkotásokat. Az első helyezettnek járó elismerést megosztva adták dr. Tokai Bonitának és Csucsi Gergelynek, míg a polgármesteri különdíjat Magyar Lilla kapta – emlékeztetett az eredményhirdetésre.

Siklós polgármestere örömének adva hangot kiemelte, hogy a benyújtott képek nem korlátozódtak az épített örökségekre, így például a vár témája mellett számos pillanatot sikerült egyedülálló módon megörökíteni. Az érdeklődésre, számos feldolgozott témára és a helyszínekre való tekintettel már tervezik a helyi vonatkozású fotópályázat következő fordulóját, mely valószínűleg tavasszal lesz meghirdetve – árulta el az átadón Riegl Gábor.

A zsűri részéről Szentgyörgyváry Tamás leszögezte, hogy a helyi fotós közösségek révén is többek számára ismert pályázók miatt az értékelés anonim zajlott. A beérkezett műveket összegezve rámutatott, az elmúlt egy év távlatában lehetőséget kapó fotósoknak nem volt könnyű dolga, ugyanis nem kedvezett nekik az időjárás, az izgalmas témát adó első hó nem sokkal a pályázati határidő lejárta után esett le. Ettől függetlenül remek megoldások születtek, melyekkel az ünnepvárást, a város életének pillanatait számos helyzetben sikerült ábrázolni.

A Téli varázs fotópályázat díjátadója a siklósi önkormányzat dísztermében

A Téli varázs fotópályázat díjátadója a siklósi önkormányzat dísztermében

A Téli varázs fotópályázat díjátadója a siklósi önkormányzat dísztermében

A Téli varázs fotópályázat díjátadója a siklósi önkormányzat dísztermében

A Téli varázs fotópályázat díjátadója a siklósi önkormányzat dísztermében