Betörőhöz mentek a rendőrök Kisharsányba
Még csütörtökön hallgatták ki azt a kisharsányi férfit gyanúsítottként a rendőrök, aki valamikor az előző napokban betört egy siklósi házba.
A tolvaj méhészeti eszközöket – többek között takaróponyvákat, kesztyűket, overált és kámzsát –, egy melléképületből pedig egy asztali körfűrészt lopott el, majd az udvaron álló kézikocsit is lenyúlta összesen 150 ezer forint értékben.
A házkutatás során megtalálták a lopott holmit, majd amikor visszaadták azt a tulajdonosának, a mostanában kialakult gyakorlat szerint egy fényképpel is megörökítették a boldog pillanatot (borítóképünkön).
Azt, hogy miként találták meg a tolvajt – esetleg csak egy kamera segítette-e a dolgukat – nem részletezték, mint ahogy azt sem emelték ki, hogy elismerte-e volna a lopást vagy hogy egyáltalán tett-e vallomást.