Busójárás – az ellenőrzött árusok harmada nem adott nyugtát a fő napon


Baranya - 2023. február 21.
szerző: SH

blokkpenztar

Idén is szinte csak más megyékből – Bács-Kiskun, Fejér, Pest, Jász-Nagykun-Szolnok – érkező árusok mulasztottak el nyugtát adni a próbavásárlásokkor a mohácsi Busójáráson – összegezte a NAV.

A NAV revizorai csütörtöktől vizsgálták a rendezvényen a nyugtaadási kötelezettség betartását, a foglalkoztatottak bejelentését és az áruk eredetét, de míg a többi napon csak elvétve jegyzőkönyveztek egy-egy súlyosabb mulasztást, vasárnap már a 33 ellenőrzött kereskedő és vendéglátó közül 11 semmilyen bizonylatot nem adott az értékesítéskor. Akadt két olyan árus is, akik adószám és közterületfoglalási engedély nélkül folytattak kereskedelmi tevékenységet.

A minden túlzás nélkül rendkívülinek mondható forgalmat bonyolító, bevételeltitkoláson ért kitelepülők akár többszázezres bírságra is számíthatnak – közölte az adóhatóság.