Palacsintás napot rendeznek a Váralja utcában
A Máltai Szeretetszolgálat Siklósi Csoportja június 9-én, hétfőn második alkalommal rendezi meg a Váralja utcában a Palacsintás napot. A 9 és 12 óra közötti rendezvénynek a közösségi tér ad otthont, az ingyen palacsinta mellett a gyerekeket légvár, cukorágyú, arcfestés...
Mentősnapot tartottak Siklóson
A siklósi mentőállomás szervezett mentős családi napot szombaton a siklósi sportcentrum parkolójában. Az összejövetelen az érdeklődők a felszerelések mellett megismerkedhettek a gyermekmentővel is, míg a legkisebbek számára pónilovaglással, ugrálóvárral és bűnmegelőzési...
A színházi kultúrával ismerkedtek a siklósi ovisok
A Vitéz László program hozza közelebb a színházi kultúrát a siklósi ovisokhoz. Kedd délelőtt három előadást tartottak a kicsiknek. Mint Fromberger Gáborné, az ovi vezetője elmondta, három színészi gárda, három előadással készült az 5-6 éves korosztálynak. A Ribiszke, a...
A siklósi kerékpárút is a legjobbak közé jutott
Hatodik alkalommal mérik össze a legszebb kerékpárutak népszerűségét, melyre idén június 2-ig lehet szavazni. A beérkezett javaslatokból a szakmai zsűri 11 utat jelölt a döntőbe. Szaporca–Harkány–Villány útvonal olyan népszerű utakkal verseng, mint a Csókakör,...
A siklósi hotel jutott az RTL döntőjébe
Véget ért a televíziós Az év hotele verseny idei utolsó régiós szavazása. A két Dél-Dunántúli adásban négy szálláshelyet mutattak be, melyek közül a siklósi Hotel...
Hétvégén indul a traktoros felvonulás
Közeleg az utolsó adventi vásárnap. Siklóson egy rendhagyó eseményre várják a kicsiket és nagyokat, Máriagyűdről a belvárosba fényfüzérekbe öltöztetett traktorok...
Átadták a Gyémánt- és a sportolói díjat
Vasárnap délután ünnepélyes keretek között adták át a városi kitüntetéseket a siklósi vár Lovagtermében. A Siklósi Gyémánt Díjat Baráti Lili, az Év Siklósi Sportolója...
Idén sem maradhat el a Rockkarácsony
A vár Lovagterme ad otthont annak a karácsonyi bulinak, mely immáron hagyománynak tekinthető Siklóson. A december 25-i Rockkarácsonyon a Nihil Chips, a Ska-B és a Garden is a húrok...
Motoros mikulások érkeznek Siklósra
Pénteken motoros mikulások érkeznek a Mária utcába. A felvonulás annak a hagyománynak a része, mely kapcsán az őszszakállúak meglátogatják az óvodás és bölcsis gyermekeket. A...