Közel negyedórás részt mutatnak meg az új Tenkes kapitánya musicalből
Számos módon feldolgozták már Eke Máté történetét, A Tenkes kapitányát. Hat évvel ezelőtt került papírra annak a musicalnak az első vázlata is, amelynek zenéjét Fitos Viktor, dalszövegeit pedig Valla Attila szerezte. A legfrissebb színpadi adaptációt, A Tenkes kapitánya –...
Riegl Gábor: Siklós a béke szigetévé vált
A megmaradás soha nem történik magától, azért minden nemzedéknek meg kell dolgoznia. Amikor ma Szent István Magyarországáról beszélünk, egyúttal Siklós jövőjéről is beszélünk – mondta Riegl Gábor az államalapítás ünnepén tartott beszédében. Szent Istvánnak a hite...
Fiatal siklósi DJ-re figyel az ország
Szép sikereket ér el DJ Tani, a fiatal siklósi lemezlovas: a Rádió 88 már saját szettet is sugárzott tőle, augusztus 20-án pedig a zamárdi Strand Fesztiválon lép közönség elé. A 11 éves, Magyarország egyik legfiatalabb DJ-jeként bemutatott Tóth Anitára a Rádió 88 is...
Az államalapítóra emlékezik Siklós
Ünnepi megemlékezést tartanak augusztus 20-án Siklóson, ahol az államalapítás és Szent István király előtt tisztelegnek és megáldják az új kenyeret. A városi ünnepség csütörtökön 9:30-kor kezdődik a Vajda János téren, a Millenniumi emlékműnél. Ünnepi beszédet Riegl...
Pénteken kezdődik a Siklósi Várfesztivál
Az ókortól a török hódoltságig kalauzolja végig a látogatókat az idei Siklósi Várfesztivál, amely pénteken az ókor és a kora középkor programjaival kezdődik. Augusztus...
Három nap, három korszak – Siklóson megelevenedik történelem
Az idei évben esti koncertek nélkül, különböző korszakokat egymás után idéző napokkal jön a siklósi vár háromnapos rendezvénysorozata. Augusztus 7. és 9. között három...
Szabadnapjukon segítettek a bajba jutott kirándulón a siklósi mentősök
Szabadnapjukon léptek szolgálatba a siklósi mentőállomás dolgozói, amikor egy baranyai kirándulás közben egy idős nő megsérült – közölte az Országos...
Négy megye hajtói versenyeztek Siklóson
Siklós adott otthont szombaton a kettesfogathajtó-versenynek, amelyen négy megye 21 hajtója mérte össze tudását. A Siklósi Lóbarátkör Hagyományőrző és Sport Egyesület...
Hagyományőrzés kerül a középpontba az idei Várfesztiválon
A történelmi hagyományőrzésé lesz a főszerep az idei Várfesztiválon, amely augusztus első hétvégéjén várja a látogatókat. Augusztus 7. és 9. között a történelmi élményekre...