Életmód

kezfogas
Húsz éve tartó testvárvárosi kapcsolatot elevenített fel Siklós

Húsz éve tartó testvárvárosi kapcsolatot elevenített fel Siklós

A húsz éves kötelék alkalmából erősítette meg testvérvárosi kapcsolatát Nagyenyed és Siklós. Hétvégén a vár városának delegációja látogatott Erdélybe, mellyel egy vállalás is teljesült. Nagyenyeddel – mely 2003 óta testvértelepülés – már a 2010-es évek...

toll-iras-level
Kiválóságokat támogató alapítvány őrzi majd Rédei Károly emlékét

Kiválóságokat támogató alapítvány őrzi majd Rédei Károly emlékét

Alapítvány viseli majd a Siklóson közművelődési díjnak és közterületnek is nevet kölcsönző Rédei Károly nevét. Rédei Károly déd- illetve ükunokája azzal keresték fel a város önkormányzatát, hogy közösen munkálkodjanak az egykori pedagógus és köztiszteletben álló...

siklosi-szalon-2023
Szőlő és bor látványba fogalmazva – megnyílt az idei Siklósi Szalon

Szőlő és bor látványba fogalmazva – megnyílt az idei Siklósi Szalon

Szombat délután ünnepélyes keretek között megnyitották a térség képzőművészeinek több mint három évtizedes múltra visszatekintő éves tárlatát, a Siklósi Szalont. Az idei kiállítás témája a szőlő és a bor. A témaválasztáson túl üzenetértéke is van annak, amikor...

1956-emlekmu
Siklós 1956 – megjelenik a népi államrend elleni bűnügy perét feldolgozó k...

Siklós 1956 – megjelenik a népi államrend elleni bűnügy perét feldolgozó könyv

Czukor Antal gyűjtéséből és tolmácsolásában készült el az a kiadvány, mely a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés miatt dr. Kovács Andor és társai ellen indított büntetőügyről szól. Az 1956. október hó 23-án Budapesten kirobbantott...

nagy-lipics-avatas

Lovagokat avatott a női borrend

A Siklósi Várfesztivál első napján borlovaggá avatta Nagy Csabát és Lipics Zsoltot a helyi Gasztro- és Borbarátnők Rendje. Az újdonsült lovagok fakanállal való felütésének...

felvonulas

Várfesztivál – különleges programmal készülnek a gyerekeknek

Különleges programmal készülnek a gyermekek számára a Várfesztivál szombati felvonulásán: az ifjú lovagokat a siklósi vár vértezi fel, ráadásul ajándékkal is kedveskednek...

sztgy-riegl-fakeacona

Új elemmel bővül a Várfesztivál hagyományos programjainak sora

Hétvégén tartják Siklóson a Várfesztivált, mely három napon keresztül számos programmal várja az érdeklődőket. A tradicionális programok egy újabb elemmel egészülnek ki...

Jégkorszak kiállítás nyílt a siklósi várban - kardfogú tigris

Látott már mamutkoponyát belülről? Elképesztő kiállítás nyílt a siklósi várban!

Október első feléig látogatható a jégkorszakot bemutató kiállítás a siklósi vár üvegpadlós galériájában. A normál várbelépővel látogatható kiállításon egy élethű...

lordkoncert

Motorok és rock a várban – fél tucat koncerttel jön az őszi találkozó

Szeptember elején második alkalommal rendezik meg a rockfesztivállal egybekötött Tenkes Portya motoros találkozót Siklóson. A szeptember 9-10. között zajló eseménynek a siklósi vár...