Gazdaság

hangszer-gitar
Egymilliót kapnak a kisebb települések a falunapjaikra

Egymilliót kapnak a kisebb települések a falunapjaikra

Minden ötezernél kevesebb lakost számláló kistelepülés egymillió forintot igényelhet falunapok szervezésére. A korábban már felvázolt döntést a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos jelentette be. Azok a települések, amelyek már tartottak falunapot,...

egyetem
Majdnem megduplázzák a felsőoktatás állami támogatását

Majdnem megduplázzák a felsőoktatás állami támogatását

Az idei 210 milliárd forintról több mint 400 milliárd forintra nő a felsőoktatás állami támogatása jövőre. Ez egy hányada a hiányzó 600 milliárdnak, amit az egyetemek által összeállított programokra fognak fordítani. Az egyetemek által összeállított program alapján 2700...

baranyamegyeionkormanyzat-tabla
A következő hét évben 84 milliárdot kap a megye

A következő hét évben 84 milliárdot kap a megye

Elfogadta a Baranya megyei közgyűlés azt a fejlesztési stratégiát, mely szerint 84 milliárd forintot oszthatnak szét a következő hét évben. A törekvések között olyan stratégiai célokat fogalmaztak meg, mint a helyi gazdaságok fejlesztése, ipari parkok bővítése vagy a...

postas-kezbesito-kerekpar-bicikli
A kormány elvárja, hogy a posta legyen a vezető csomagszállító

A kormány elvárja, hogy a posta legyen a vezető csomagszállító

Új, gigantikus logisztikai üzemet épít a Miskolc-Alsózsolca Ipari Parkban a Magyar Posta. Az üzemcsarnok átadása a jövő év elején várható és 2022 folyamán automata csomagszortírozó rendszert is telepítenek a depóba. Az új üzem a jelenleginél háromszor nagyobb lesz, 4747...

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda

Orbán: a járvány még 7-8 hónapig fog tartani

A 2022 végéig zajló építkezések esetében ismét 5 százalék lesz a lakásépítés áfája – jelentette be Orbán Viktor egy kormányközeli televízióban. A miniszterelnök...

orvos

Januártól büntetik a hálapénzt, így próbálják ellensúlyozni

Béremelést kapnak az orvosok és büntetik majd a hálapénzt – azt is aki adja, és azt is, aki kapja – derül ki a parlament elé került törvénytervezetből. Az orvosok...

orbanterasz

Orbán: kivezetik a hálapénzt a magyar ellátórendszerből

Elfogadta a kormány a Magyar Orvosi Kamara (MOK) által előterjesztett, soha korábban nem látott méretű béremelést tartalmazó javaslatot, és a hálapénz kivezetéséről is...

lenovo-thinkstation

Magyarországon építi első európai gyárát a Lenovo

Magyarországon építi fel első európai gyárát a Lenovo. Az első körben asztali számítógépeket, grafikus munkaállomásokat, adatközponti termékeket készítő gyár 2021...

tesco este

Webáruházat indít kiszállítás országos kiterjesztése címén a Tesco

Elfogadta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Tesco 407 millió forintos kötelezettségvállalását, amelynek értelmében az áruházlánc fejleszti, valamint az egész országra kiterjeszti a...