Orbán Viktor: minimálbér, adóvisszatérítés, fegyverpénz, hitelmoratórium
Gazdasági döntésekről is beszámolt Orbán Viktor hétfőn parlamenti beszédében. A miniszterelnök egyebek mellett azt is közölte, hogy tárgyalások folynak a jövőre 200 ezer forintra emelkedő minimálbérről. A rászorulók kérhetik a hitelmoratórium meghosszabbítását. Ez a...
Fontos részleteket közöltek a hitelmoratórium meghosszabbításával kapcsolatban
Nem jár le mindenkinek a hitelmoratórium, vannak, akik továbbra is igénybe vehetik azt. Ezt azonban október végéig kérni kell a jogosultaknak. Novembertől jövő év június végéig a rászorulók továbbra is igénybe vehetik a hiteltörlesztési moratóriumot – közölte a...
Újabb, most német harckocsikat összeszerelő üzem épül Magyarországon
A Lynx-harcjárműgyár a magyar védelmi ipar újjáépítésének zászlóshajója lehet, olyan üzem épül Zalaegerszegen, amelynek tevékenysége összhangban áll a kormányzati célkitűzéssel – mondta az innovációs és technológiai miniszter a német Rheinmetall gyár...
Megállapodott az oroszokkal, 15 éven keresztül vesszük a gázt
Tizenöt évre köti meg Magyarország kormánya Oroszországgal azt a szerződést, mely értelmében évi 4,5 milliárd köbméter gázt szállítanak hazánkba. A tárgyalásokat folytató Szijjártó Péter külügyminiszter szerint a mostaninál kedvezőbb az ár, és a szerződés minden...
Ingyen internetet kapnak a távoktatásban tanulók
Ingyen internetet használhatnak a digitális oktatásban tanuló diákok és tanárok. Orbán Viktor a fiatalokat arra kérte, hogy a digitális oktatást ne tekintsék vakációnak, hanem...
Elfogadják az orvosi kamara javaslatait az orvosok vezényléséről
Elfogadja a kormány a Magyar Orvosi Kamara javaslatait a kirendeléssel kapcsolatban – mondta Gulyás Gergely. A Kamara arra tett javaslatot, hogy miként kellene módosítani azon a...
A héten érkezik a szakisok ösztöndíja
A hét közepén utalják az ösztöndíjakat a szakképzésbe járó, elsőéves fiatalok számláira. A technikumban tanulók 8.050, a szakképző iskolákban tanulók pedig 16.100...
Otthonfelújítási programot hirdet a kormány, viszik a költségek felét
Otthonfelújítási támogatást indít a kormány január elsejétől. A legalább egy gyermeket nevelő családok otthona felújítási költségeinek felét átvállalja az állam,...
Minden OTP-s kártyát érint a holnaptól érvényes változás
Az OTP november másodikától az internetes kártyás vásárlások esetében bevezeti a kétlépcsős azonosítást. Év végéig még van kibúvó, de jövőre mindenképp meg kell adni a...