Díszpolgári címet adományoztak Nádoriné Rohi Évának


Életmód - 2026. április 20.
szerző: KT

nadorine-diszpolgar

A vár Lovagtermében tartott ünnepség alkalmával csütörtök délután kiosztották a városi kitüntetéseket és elismeréseket. Siklós Város Önkormányzata díszpolgári címet adományozott Nádoriné Rohi Éva Máriának.

Rohi Éva Mária augusztus 6-án született Siklóson. Általános és középiskolai tanulmányait a város intézményeiben végezte: az akkor 2-es számú, ma Batthyány Kázmér Általános Iskola ének-zene tagozatos osztályából ballagott és 1980-ban a Táncsics Mihály Gimnáziumban érettségizett. Tanulmányai során a humán tárgyak érdekelték leginkább. Szabadidejében legszívesebben olvasott, ez a szenvedélye a mai napig megmaradt.

Sokat köszönhet általános és középiskolai magyar tanárainak, a gimnáziumban pedig Szujkó Margó néni történelemóráinak. A sors útjai kifürkészhetetlenek, hiszen tavaly a mester, idén pedig a tanítvány részesül a díszpolgári elismerésben.

A középiskola utolsó két évében döntötte el, hogy a jogi pályát szeretné választani. 1980-ban felvételt nyert a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára, diplomáját 1986 tavaszán vehette át cum laude minősítéssel.

Bár eredetileg a büntetőjog érdekelte, végül az egyetemi élmények, valamint Iváncsics Imre és Kiss László előadásai egyre inkább a közigazgatás felé terelték. Rövid ideig dolgozott a Harkányi Nagyközségi Közös Tanácsnál, a Baranya Megyei Tanácsnál. 1986 és 1995 között a Beremendi Nagyközségi Közös Tanács hivatalában dolgozott, ahol az egyetemen elsajátított elméleti tudás mellé gyakorlatot is szerzett.

Nádori Istvánnal 1984-ben kötött házasságából egy gyermek született, Nádori Tamás. 1990 őszén az első önkormányzati választáson már ismét munkába állt, nyugdíjba vonulásáig – hogy fogalmazott: nem volt választás nélkülem.

Beremendről 1995-ben Máté János akkori polgármester hívására nagyon nagy örömmel jött haza Siklósra és különböző beosztásokban több mint 14 évig dolgozott a siklósi hivatalban. 2009 nyarán váltott, és előbb a drávaszabolcsi Körjegyzőségen, majd a szalántai Közös Önkormányzati Hivatalban vállalt jegyzői feladatot.

Nagyon szép éveket töltött a két hivatalhoz tartozó településeken, a hivatali apparátusok kis baráti közösségek voltak. Nem gondolta volna, hogy ismét Siklóson fog dolgozni, de a 2019-es választásokat követően ismét hazajött. A nyugdíjazása előtti öt évet újra siklósi szolgálatában töltötte.

Munkásságának nagysága abban rejlik, hogy a közigazgatásban dolgozó jogász feladata rendkívül szerteágazó. Jegyzőként a hivatal vezetése, az önkormányzati ülések előkészítése, a választások lebonyolítása, rendezvények előkészítése sok szervezési feladattal jár. A testületi előterjesztések készítése több jogág ismeretét is megköveteli. Az önkormányzat helyi jogalkotói hatásköre a hivatali jogászoktól jogszabályszerkesztési ismereteket is kíván, a hatósági feladatok ellátása során pedig az ügyfelekkel való kulturált kapcsolattartás empátia is nélkülözhetetlen.

A hivatalnoknak pedig nemcsak az önkormányzat épületében kell feladatát ellátni, hanem az utcán is. Jó érzés tölti el, hogy siklósiként bevásárlás, séta közben, a boltban, utcán megállítják, akik problémájukkal nem akarnak a városházára jönni, mert a hivatalnokot le lehet szólítani bárhol a városban, így kötetlenül lehet beszélgetni.

Elmondása szerint a jegyző bármennyire igyekszik is, egyedül nem tud eredményes lenni. Szüksége van a hivatali apparátus felkészültségére, támogatására. Ezt mindig megkapta kollégáitól, többüket máig barátjának is mondhatja. Nem utolsó szempont az sem, hogy milyen a polgármester, a képviselő-testület és a hivatal viszonya. Az elmúlt öt évben azt tapasztalta, hogy ezt a kapcsolatot a kölcsönös tisztelet és bizalom jellemezte.

Végül, de nem utolsó sorban a családnak fontos szerepe van abban, hogy a város vezetői eredményesen tudják ellátni feladatukat. Éva hátországa sok éve a férje és fia, akik mindig mindenben támogatják őt. Öt éve, 2021-ben egy kis angyal érkezett a családba, a kis Linda azóta őt Éva mamának szólítja. Amikor nem a kellemes nagymamai kötelességeit teljesíti, szívesen jár színházba, koncertre, szabadtéri előadásokra. Gyakran hosszú sétákra indul a család kedvenc kutyájával, Sally-vel. Igyekszik minden olyan tevékenységre időt szakítani, amire a hivatalban eltöltött évek során kevesebb jutott.