Ebből a listából kerülhet ki a Várfesztivál legnagyobb fellépője

Ugyan a szervező vállalkozó még nem árulta el a programokat, de kiderült, mely előadók közül érkezhet valaki a Siklósi Várfesztivál színpadára.
A Siklósi Várfesztivált augusztus 11-13. között rendezik meg. A háromnapos programsorozatot övező várakozást fokozza, hogy a szervező vállalkozó még nem jelentette be, ki lesz az idei év nagy fellépője. A Komlói Bányásznapok szervezését is jegyző Béni Gábor Komló képviselő-testületi ülésén elmondta, hogy idén hat A-kategóriás zenekart kötött le a Supermanagement produkcióval.
Az általa említett iroda a
Welhello,
Anna and the Barbies,
Szakács Gergő,
Dzsúdló,
Cloud 9+,
Diaz,
Fluor,
valamint a Follow The Flow és az Azahriah fellépéseit ajánlja ki, melyek sorából az utóbbi kettő szereplése már adott Siklóson és Villányban. A többi közül kikerülő négy fellépőn a Várfesztivál és néhány villányi rendezvény mellett a komlói Bányásznapok is osztozhat.
Ez utóbbi rendezvény teljes ingyenességének megszüntetése mellett érvelve a siklósi programokat is szervező vállalkozó bejelentette: az ingyenes, teljes egészében önkormányzati finanszírozású Siklósi Városnapok költségvetése 25-26 millió forint, míg a sajátkasszás, belépős és immáron nem a vár által szervezett Várfesztivál koncertjeire – eltérően a korábbi gyakorlattól – az idei évben nem kapnak kedvezményt a helyi lakosok.