Egy hatalmas macska érkezik Siklósra
A jövő évi Borzsgongáson debütál az a projekt, mely keretében egy ember nagyságú macska érkezik Siklósra. A Villány- Siklósi Borút Egyesület által megálmodott kezdeményezéssel a térség Harka legendájához kapcsolódó településeit fogják össze és elevenítik fel velük az ördög és a lány történetét.
A kezdeményezést egyelőre rejtély lengi körül. Kibontakozására még jócskán kell várni, annyi azonban már kiderült: a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának hallgatói megannyi legendához kapcsolódó alakot terveznek a nyár során megformálni.
Siklós az ördög aranyekéjének igását kapja részül, mely szelfipontként lesz valahova felállítva.
A történet mögé az önkormányzatok egysége mellett a Duna-Dráva Cement Kft. beremendi gyára is beállt, ami szintén fontos szerepet kap majd a 2021-es Borzsongáson bemutatkozó attrakcióban.