Elfogadták a dróntörvényt, óvatosan a karácsonyi ajándékokkal!


Tech/Tud - 2020. december 16.
szerző: SH/MTI

djidron

Az Országgyűlés elfogadta a pilóta nélküli légijárművek üzemelésével összefüggő törvény módosítását, így pont kerülhet azon viták végére is, ki hol repülhet.

A törvény fontos változásokat hoz a drónhasználók esetében, így kötelező regisztrálni a 120 grammnál nehezebb, a távoli pilótától 100 méternél nagyobb távolságra eltávolodni képes drónokat.

A pilóta egy alkalmazáson keresztül tájékozódhat a korlátozásokról, jelezheti igényét valamely légtér használatára, illetve bejelölheti a légtér használatát, amennyiben az általa kezdeményezett légtérben és időpontban megengedett a pilóta nélküli légijármű használata.

A közlekedésért felelős miniszter a honvédelemért felelős miniszterrel, illetve meghatározott esetekben a környezetvédelemért felelős miniszterrel egyetértésben határozza meg a légtérnek azt a részét, amelyet drónnal használni lehet. Lesznek a földi létesítmény jellege miatt tiltott, valamint korlátozottan igénybe vehető területek is a légtérben a drónoknak.

Főszabályként lakott területen kívül lehet drónt szabadon használni, lakott terület felett eseti légtérkérelmet kell benyújtani, kivéve a játék drónok, azaz a 120 grammnál könnyebb pilóta nélküli eszközök esetében.

A jövőben szabálysértésnek minősül, ha valaki lakott terület felett pilóta nélküli légijárművet jogosulatlanul használ, továbbá ha a drón használata során más lakásáról, egyéb helyiségéről, vagy ezekhez tartozó bekerített helyről jogosulatlanul hang- vagy képfelvételt készít.

Ezentúl bűncselekmény, vétség az, ha valaki más lakását, egyéb helyiségét, a hozzájuk tartozó bekerített területet megfigyeli, ennek minősített eset pedig, ha a készített hang-, képfelvételt nagy nyilvánosság számára elérhető teszi.

Rögzítették azt is, hogy a pilóta nélküli légijármű üzemeltetésére vonatkozó rendelkezések megsértőivel szemben százmillió forintig terjedő légiközlekedési bírság szabható ki.

A törvény legtöbb rendelkezése január 1-jén lép hatályba, míg más részletek csak később élesednek.