Júniusban tartanák meg a Fishinget


Baranya - 2020. december 9.
szerző: SH

Fotó: Sóki Tamás
Fotó: Sóki Tamás

A járványhelyzet miatt idén kétszer is elmaradt a Fishing on Orfű, de jövőre két időpontot is lefoglaltak a szervezők. kitalálták azt is, hogy kedveskedjenek a bérlettel támogatóknak.

Jövőre június 16. és 19. között tartanák meg a Fishing on Orfű fesztivált. A szervezők már egy augusztus 25. és 28. közötti időszakot is lekötöttek a fellépőkkel, amennyiben szükségessé válna a hagyományos nyári rendezvény újbóli elhalasztása – közölte Egyedi Péter, a fesztivál sajtófőnöke.

A júniusra tervezett fesztiválon többségében a 2020-as fellépők állnak majd színpadra: a tervek szerint pótolja az idén elmaradt jubileumi koncertjét a HS7, szintén halasztva ünnepel a 30Y, vagy búcsúzik a Kistehén.

A fesztivál egy rendkívüli beköltöző nappal kedveskedik azoknak, akik idén egy bérlet árával támogatták a koronavírus-járvány miatt elmaradt 2020-as rendezvényt. Ők június 15-én – illetve amennyiben tömegrendezvények tiltása miatt ismét halasztani kell, akkor augusztus 24-én – már olyan előadókkal találkozhatnak, mint Lovasi András és Kispál András, Beck Zoli, Bérczesi Robi, a Lázár tesók, valamint az Elefánt tagjaiból álló Szendrői-Tóth duó. Erre a plusz napra jegy nem váltható.

A belépők árát csak abban az esetben térítik vissza, ha központi korlátozások miatt egyik dátumon sem tarthatják meg a rendezvényt.