Kitűzték a Kékszalag időpontját
Megvan a koronavírus miatt elhalasztott Kékszalag időpontja. A Balaton legrangosabb tókerülő versenyét július 30. és augusztus 1. között rendezik meg.
A hagyományos, idén 52. alkalommal megszervezett versenyt eredetileg július 4-6 között tartották volna, ám a koronavírus-járvány miatt a Magyar Vitorlás Szövetség már május 6-án úgy döntött, hogy elhalasztja.
A szövetség pénteken azt is közölte, hogy az idei verseny hivatalos neve 52. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj, és a megszokott, Balatonfüred-Balatonkenese-Siófok-Keszthely-Balatonfüred útvonalon halad majd.
Tavaly 561 hajó állt rajhoz, amelyből a rendkívül gyenge szélben végül 269 futott be a limitidő alatt. A versenyt a Petrányi Zoltán kormányozta Racing Django katamarán nyerte, amely 15 óra 37 perc alatt teljesítette a távot.