Közel félezren jelentkeztek az idei hungarikum pályázatra
Idén 450 millió forintos keretből 213 kezdeményezés kap támogatást a 2023. évi hungarikum pályázaton. A jogszabály 2012-es elfogadása óta már 12 ezer települési értéket, 150 kiemelkedő nemzeti értéket és 87 hungarikumot tartanak nyilván.
A májusban megjelent felhívásra 483 jelentkezés érkezett, az igény a 450 millió forintos keretösszeg mintegy háromszorosát tette ki. A legtöbb pályázat, mint minden évben, most is az egyes célterületekre, rendezvények szervezésére, elektronikus kiadványok honlapok, fényképsorozatok, filmek készítésének támogatására érkezett. Erre 456 pályázatot nyújtottak be, és 193 kap összesen mintegy 407 millió forint támogatást.
A második célterületen, a magyar kultúra értékeinek megismertetését célzó vetélkedők szervezésére 14 pályázatot támogatnak, mintegy 40 millió forinttal.
Az öltözködéskultúrát célzó pályázatok közül hat kap támogatást. Az idén erre a pályázati célra csak egyéni vállalkozók jelentkezhettek. Támogatásukkal az a cél, hogy ösztönözzék a mindennapi életben hordható, hagyományos díszítőelemeket, anyagokat tartalmazó ruhák készítését.