Feljelentést tettek egy baranyai település ellen
Itthon - 2016. március 8.
szerző: SH
A Belügyminisztérium 401 közmunkaprogram esetében végzett ellenőrzést, kilenc esetben visszakérik a támogatást a súlyos szabálytalanságok miatt. Négy esetben büntetőfeljelentést tettek csalás gyanúja miatt – közöttük egy meg nem nevezett baranyai település ellen is.
Baranya mellett Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg valamint Zala megye is érintett a büntetőügyekben, míg pénzt Zalából és Jász-Nagykun-Szolnok megyéből is kérnek vissza. Konkrét településeket nem nevezett meg a BM.