Kúria: marad a börtön a hajléktalant verő baranyai rendőröknek


Baranya - 2025. március 10.
szerző: SH

baranya-megyei-rendorfokapitanyanysag-karjelveny

A Kúria mondott ítéletet annak a két mohácsi, egykori rendőrjárőrnek az ügyében, akik többször is megaláztak és bántalmaztak két hajléktalant.

A baranyai rendőrök 2021 januárjában, járőrszolgálatuk ideje alatt követték el a bűncselekményeket. Az egyik sértettet arra szólították fel, hogy ittas állapotban léggitározzon, a másikat a földön fekve megrugdosták és gázsprével fújták le. Minderről mobiltelefonnal videót készítettek, a felvételt pedig más rendőrökkel is megosztották.

A testületből fegyelmi úton eltávolított rendőrök ellen 2022 májusában emeltek vádat. Az ügyben korábban első fokon eljáró Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsa hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás és hivatali visszaélés bűntettében mondta ki bűnösnek őket, a járőrvezetőt szolgálatban elkövetett kötelességszegés miatt is elmarasztalta. Az elsőfokú bíróság az elkövetőket két-két év, négy évre felfüggesztett szabadságvesztésre és 225 ezer, illetve 125 ezer forint pénzbüntetésre ítélte, a másodfokú döntést hozó Fővárosi Ítélőtábla ugyanakkor a másodfokú katonai ügyészi indítványnak helyt adva letöltendő börtönbüntetést szabott ki, a pénzbüntetésen nem változtatott. Az ítélet az egykori járőrtárs esetében jogerőssé vált, míg a járőrvezető tekintetében védelmi fellebbezés okán a Kúrián, harmadfokú eljárásban folytatódik.

A Kúria előtt előadott védekezés szerint a rendőrök úgy jártak el, ahogy kell, különben sem mondta nekik senki, hogy kell bánni a hajléktalanokkal. A fellebbezést elutasították, így a kiszolgáltatott embereket megalázó és bántalmazó rendőr számára maradt a felfüggesztett börtön.