Letették a siklósi hálózatot teljessé tevő kerékpárút alapkövét

Teljessé válik Siklós környezetében a kerékpárúthálózat azzal az Európai Unió és a magyar kormány támogatásával megvalósuló 350 millió forintos beruházással, melynek alapkövét csütörtökön rakták le.
Új, közel két és fél kilométeres kerékpárút épül a Szőlőhegy tövében, a Siklóst elkerülő út két körforgalma között – számoltunk be róla korábban.
A város turisztikai elképzelései szempontjából is fontos, hogy megépüljön a Siklóst elkerülő út melletti, 2,4 kilométeres szakasz – mondta Riegl Gábor. Siklós polgármestere a csütörtöki alapkőletételen megjegyezte, már a három éve avatott kerékpárút-szakasz átadásakor is gondolkodtak a folytatáson, mely most egy turisztikai fejlesztési csomag első eleme is egyben.
Az egymilliárd forintos csomagra mutatva Riegl Gábor kiemelte, a második része a siklósi fürdő szolgáltatásfejlesztése, a harmadik eleme pedig a Harkányt és Siklóst összekötő kerékpárút melletti zöldterületre tervezett aktív park.
Az Akasztófa dűlő mellett elhelyezett alapkő környezetében a 2,3 méter széles, aszfaltozott, még az idei évben elkészülő kerékpárút egy negyven négyzetméteres pihenőt is kap, szervízoszloppal, padokkal, asztalokkal – ismertette Riegl Gábor.
Biztonsággal fogunk tudni közlekedni kerékpárral Harkány és Villány között, mely a három város kapcsolatát is erősíti – mondta Nagy Csaba. A térség országgyűlési képviselője a megyei közgyűlés elnökének, dr. Őri Lászlónak azért mondott köszönetet, mert a testület partnerként tekint a településekre, fejlesztési koncepciójában figyelembe véve azok terveit. Emlékeztetett, Siklós-Máriagyűd és a megyeszékhely között is szerepel az elképzelések közt egy kerékárút, mely reményei szerint mihamarabb megvalósulhat.