Polgárőröket gyanúsítanak a kisgyerek bántalmazásával


Itthon - 2025. június 24.
szerző: SH

polgarorseg-auto

Kerepesi polgárőröket gyanúsítanak egy 12 éves kisfiú bántalmazásával. A polgármester szerint a hatóságok semmittevése vezetett az önbíráskodáshoz, az önkéntesek szövetsége azonnal elbocsátotta a két gyanúsítottat.

A problémásnak ismert gyereket a vád szerint a két polgárőr autóba kényszerítette, majd egy távoli helyen megverte. Kórházba került, a rendőrök a két, korábban kitüntetett önkéntest gyanúsítottként hallgatták ki. A település polgármestere a gyámügy és a rendőrség felelősségét látja abban, hogy nem kezelték a problémát, szorgalmazva a gyámügy önkormányzattal való szorosabb kapcsolattartását.

Mint az önkéntes szövetség kiemelte, a két személyt azonnali hatállyal elbocsátották, mivel a polgárőrség nem tolerál semmilyen jogszabálysértést egyetlen tagja esetében sem.

A polgárőrség nem katonai szervezet, nincs hatósági jogköre, tagjai saját irányelveik szerint önszerveződő körökben, szabadidős tevékenységként társadalmilag hasznos cselekedetek mellett kötelezik el magukat, illetve közösségi munkát végeznek pénzbeli ellenszolgáltatás nélkül.