Vivat Huszár! Kiállítás nyílt a művelődési házban


Életmód - 2017. március 14.
szerző: SH

balazs-csaba-huszar-kiallitas-foto-kacsur-tamas

A huszárság történelmét, öltözködését és fegyvereit mutatja be az a kiállítás, mely a művelődési házban nyílt. A március 23-ig látogatható tárlat mintegy 500 évet ölel át.

Vannak olyan hagyományok, melyeket élvezettel kell továbbvinni, át kell adni a fiatalok számára, hiszen a történelmünkből tudunk táplálkozni - mondta Balázs Csaba a kiállítás megnyitóján. Az alpolgármester rámutatott: a magyarság történelmében vannak olyan világot megmozgató események, melyekre méltán büszkének kell lennünk.

A huszárság eredete máig nem tisztázott – jegyezte meg. Míg annak idején negatív kifejezés volt, később Mátyás seregében is voltak könnyűlovas csapatok, amit huszár jelzővel illettek, de a huszárság mindig is komoly szerepet játszott a csaták kimenetelében. A Bercsényi László által alapított, mai napig is hadrendben álló haderő napjainkban Franciaországban szolgál, de magyarul adják ki a vezényszavakat – ismertette Balázs Csaba.

Baranya és Tolna megye területén a 7. huszárezred adta a katonákat - mutatott a kiállítás szervezője, a Tenkes Lovas Sport, Hagyományőrző és Polgárőr Egyesület elnöke, Csízik Mihály huszár őrnagy az viseletük színére. Az országban lévő 12 alakulat közül 6 fehérgombos, és 6 sárgagombos volt, a siklósiak ezért viselnek meghatározó öltözetükön ezüst színűt. Az öltözék részeinek egyébként fontos szerepe van, nem egy közülük a kardél ellen védi viselőjét – tette hozzá.

Mivel az 1848-49-es szabadságharc kitörésekor ez az ezred a monarchia más területein szolgált, ezért Baranyában és Tolnában újratoborozták az eredetileg császári huszárezredet – ismertette.

 

szalag-huszar-kiallitas-foto-kacsur-tamas

huszar-kiallitas-foto-kacsur-tamas

por-huszar-kiallitas-foto-kacsur-tamas